A jelenlegi koronahelyzetre reagálva egyre többen ismerik fel, hogy mennyire fontos a megfelelő orr- és szájmaszk használata. Fontos azonban már az elején leszögezni, hogy ezek a védőfelszerelések önmagukban nem elegendőek a fertőzés megállításához, viszont rendkívül nagy a jelentőségük abban, hogy - akár vannak légúti tüneteink, akár nincsenek - ne fertőzzük le embertársainkat.
Éppen emiatt egyre több magyarországi városban teszik sok helyen kötelezővé a maszkok használatát, ami az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a közeljövőben állandó viseletté fog válni, amíg nem sikerül megállítani a koronavírus terjedését. Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mégis milyen maszkra érdemes beruháznunk. A védekezés szempontjából jó tudni, hogy egyedül az FFP3-as maszkok azok, amik a levegőből ki tudják szűrni a vírust, viszont a legtöbb ember számára a hagyományos maszktípusok is bőven elegendőek, ha a használata mellett ügyelnek arra, hogy gumikesztyűt viseljenek, kerüljék a tömegeket, rendszeresen kezet mossanak, piszkos kézzel ne nyúljanak az arcukhoz és amikor csak tehetik, inkább otthon maradjanak.
Naponta több ezer ilyen maszkot gyártunk a Beanett Bt. paksi üzemében, ahol csökkentett munkarendben, de annál nagyobb lelkesedéssel, közel 50, városunkban élő nőt foglalkoztatva az ország minden részébe szállítunk védőfelszereléseket. Felettébb hatékony munkánknak hála megrendelőink között tudhatjuk Paks, Dunaszentgyörgy, Kölesd és Bátaapáti Önkormányzatát és olyan nagy cégeket, mint a MÁV-HÉV Zrt., a Prímaenergia Zrt. és az M6 Tolna Kft.
Az általuk is előszeretettel használt, kétrétegű, nem szőtt textíliából készülő (non wowen) orr- és szájmaszkjainkat akár többször is hordhatja, hiszen maximum 60 fokon mosva egyszerűen lehet fertőtleníteni őket. Termékeink rendkívül könnyűek, gond nélkül használhatóak, valamint rugalmas hevederekkel rendelkeznek, amikkel tökéletesen alkalmazkodnak az arc formájához.
Kis- és nagytételben egyaránt megvásárolhatóak, amivel a lakossági és üzleti partnereink számára egyaránt szeretnénk kedvezni. A több színben is kapható maszkjaink ára 444.6 Ft/darab.
Böngésszen további ajánlataink között.