fbpx
Töltés

Hol a legveszélyesebb dolgozni?

Hol a legveszélyesebb dolgozni?

Emelkedett a 3 napnál hosszabban gyógyuló munkahelyi balesetek száma az előző évekhez képest, viszont a halálos kimenetelű szerencsétlenségek száma csökkent. Mutatjuk, mely munkaterületeken a legmagasabbak a statisztikák! 

A legfrissebb éves statisztikai jelentés szerint, a gépiparban a legveszélyesebb fizikai munkát végezni: itt a tavalyi évben közel ötezren szereztek súlyos vagy halálos sérülést. A szektor szerinti bontásban, a gépipart a feldolgozóipar követi, a harmadik legmagasabb kockázattal járó munkaterület pedig a szállítás, raktározás, posta, távközlés – ezen a területen közel 3200-an szenvedtek súlyos fizikai károsodást.

 

Más a sorrend azonban ha kizárólag a halálos kimenetelű baleseti adatokra tekintünk. A végzetes listát az építőipar nyitja: tavaly itt 22-en haláloztak el munkavégzés közben, amit a szállítás, raktározás, posta és távközlés (12) és a mezőgazdaság (10) követ.

Helyileg, a balesetek 18%-a a fővárosban, Budapesten történik, ezt követi Pest megye és Győr-Moson-Sopron. A legbiztonságosabb megyéknek pedig Nógrád, Zala és Tolna tűnnek. Az összes baleset több mint kétharmada, a 250 főnél kevesebb munkavállalóval rendelkező munkahelyen történik, a legérintebb korcsoport pedig a 35-44 évesek, a munkabalesetek több mint negyede köthető ehhez a korosztályhoz.

Csökkentse a balesetek számát

A munkahelyi balesetek megelőzésének számtalan módja létezik. A munkaidő-pihenőidő arányának betartásán kívül, a megfelelő fényviszonyok, hőmérséklet is szerepet játszik. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a professzionális, magas minőségű munkaruházat jelentősen csökkenti a munkahelyi balesetek arányát. Védje ki a baleseteket, keresse minőséggaranciával ellátott Beanett védőruházatot!

 

Irány a raktár post

Tekintse meg maszkkínálatunkat

Rendelje meg az igényeihez leginkább illő védőfelszereléseket!

Hír kategória

Kedvelt Hírek és Tippek

Maszkok gyártása a Beanett Bt.-nél
A maszk, amire most szüksége van!
4 ok amiért logózd a munkaruhát
Egyedi ajánlat

Nagyobb tételben szeretne rendelni?

Több zsebre, egyedi színösszeállításra vagy
logóhímzésre lenne szüksége?